Menü Bezárás

A bajai vízügyi szolgálat története

Megosztás:

Az ADUVIZIG megalapítása előtt

1871-ben folyammérnöki hivatalok alakultak.
Az egyes folyammérnöki hivatalok a vízrajzi szolgálat, a folyamfelvigyázói teendők jobb ellátása érdekében az illetékességi területükön levő nagyobb folyókat (Duna, Tisza, Dráva, Száva, Bega,Maros) szakaszokra osztották, és egy-egy szakaszon folyamfelvigyázói állomást létesítettek. A folyamfelvigyázók szolgálati szabályzatát a Földmívelésügyi Minisztérium ugyancsak 1912-ben állította össze. Eszerint feladatuk az állami kezelés alatt álló folyókon és csatornákon levő építmények feletti őrködés volt. Főként a hajózás, tutajozás érdekében gyakoroltak felügyeletet. Ellenőrizték a halászati törvényben foglalt tilalmak betartását, és mérnöki felügyelet mellett kisebb vízimunkákat is végrehajtottak. A folyamfelvigyázókat a Földmívelésügyi Minisztérium vízügyi műszaki főosztálya nevezte ki, pályázat alapján. Munkába lépés előtt vizsgát kellett tenniük. A folyamfelvigyázók kint laktak a szakaszokon, beosztottjaik a csatorna- és zsilipőrök, vízmércejegyzők, valamint egyes feladatoknál a medertisztító kormányosok voltak. A folyamfelvigyázók ellenőrizték a partokat és a medret, a kavics és homok kitermelését, a meder és a víz tisztaságát. Felügyeltek a műtárgyakra, a kijelölt fixpontokra, szelvénykövekre, a vontatóutak állapotára, kikötési lehetőségekre, gázlókra. Ellenőrizték a kikötők rendjét, a vízmércék vezetésének helyességét. Nem bírálhatták azonban a társulati tevékenységet, a társulati védőművek állapotát és egyéb munkáikat.
Az I. világháború végéig a Duna Dunaszekcsőig a Budapesti, onnan a Zombori Folyammérnöki Hiva-talhoz tartozott a Ferenc-tápcsatornával és a bajai kikötővel együtt.

Az 1880-as években létrehozták a Kultúrmérnöki Hivatalokat, amelyek a mezőgazdasági célú vízimunkákat irányították.
Az 1862-es jeges árvíz pusztításai után 1871-ben megalakult a Pestmegyei Sárközi Ármentesítő Társulat. A Társulat Dunapataj és Baja között folyamatos védvonalat épített. Programba vette a lecsapolás és a belvízrendezés megindítását is. Hazánk egyik legkésőbb lecsapolt mocsaras területének víztelenítésére megépült a 117,5 cskm hosszúságú Duna-völgyi-főcsatorna (1912-1929) és a Duna-völgyi belvízrendszer műveinek nagy része.

Bajai Folyammérnöki Hivatal

Szóbeli rendelkezés folytán 1921. november 1-től kezdve működött, de csak 1922. január 1-én kez-dett el ténylegesen működni.

Hivatal működési körébe volt utalva:
• Duna folyam az ordasi határtól a jugoszláv határig (105 km),
• a Tolnai-Holt-Duna-ág,
• Ferencz József-tápcsatorna a bajai torkolattól a jugoszláv határig,
• mindazon vízfolyások és csatornák egészben vagy részben, amelyek fenntartása valamely – a hivatal felügyelete alá tartozó – ármentesítő társulat feladata.
• Hivatal felügyelete alá tartoztak:
• Pestmegyei Sárközi Ármentesítő és Belvízlevezető Társulat,
• Paksi Ármentesítő Társulat,
• Szekszárd-Bátai Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat,
• Margittaszigeti Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat,
• Mohács-Kölkedi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat,
• Kölked-Darázsi főhercegség magán öblözetnek hazánkban megmaradt része.

A folyammérnöki teendők közé tartozik:
• a Duna folyam mederviszonyainak felderítése, nyilvántartása,
• a Dunán a hajózás érdekeit szolgáló szabályozási műveletek megtervezése és végrehajtása,
• meglévő szabályozási művek karbantartása vagy eltávolítása,
• vízügyi közigazgatási kérdésekben a hatósági szakértői tiszt betöltése,
• a rendőri büntető hatáskörbe tartozó vízügyekben a szakképviselői tiszt ellátása,
• hajómalmok nyilvántartása,
• ármentesítő társulatok működésének felügyelete és általában a vízjog és vízügyi adminisztráció terén a közigazgatási hatóságok támogatása.

A Bajai Folyammérnöki Hivatal szervezését igen sok helyi feladat indokolta. A hivatal Dunapataj–Ordas és a déli országhatár közötti Duna-szakaszon és a Ferenc-csatorna egy részén volt illetékes (összesen 140 km-en). Fontos teendője volt a Ferenc-csatorna dunai torkolatánál levő Deák Ferenc-zsilip fenntartása és bővítése, ahol a déli szomszédainkkal együtt végeztek munkálatokat. Ezen kívül az 1920-as években szabályozták a Baja melletti Duna-ágat, rendezve a kikötőt és környékét. A szükségleteknek megfelelően kotrásokat végeztek és partvédőműveket létesítettek.
A hivatal felügyelete alá 5 ármentesítő társulat tartozott, amelyek területe 253111 kataszteri holdat (145656,3 ha) tett ki.

1948 nyarán a folyammérnöki hivatalok befejezték működésűket. Munkatársaik zöme az új területi szervek, a Vízgazdálkodási Körzetek folyammérnöki kirendeltségeinek alkalmazottja lett, hogy átadja tapasztalatait az átalakított szervezetben a folyók mellett dolgozó mérnököknek, folyamfelügyelőknek, vízmestereknek, az új nemzedéknek.

A Folyammérnöki Hivatalok felügyeleti tevékenysége 1948-ban az államosítással megszűnt, addig – lényegileg – a korábbi irányítási szervezet működött. Ekkor kinyilvánították, hogy minden vízzel kap-csolatos tevékenység állami feladat, ennek érdekében államosították a vízitársulatokat, vízgazdálkodási körzeteket hoztak létre a kultúrmérnöki és a folyammérnöki hivatalok, valamint az államosított társulatok összevonásával kezdett kialakulni az a struktúra, amely egy szervezetben tömörítette a területi vízgazdálkodási feladatokat, a hatósági munkát éppúgy, mint a materiális kivitelezést. Ez a – még ma is sokak által nagy lehetőségnek tekintett – struktúra a későbbiekben permanens konfliktusforrássá vált. Pozitívnak ítélhető lépés volt, hogy létrehozták az Árvízvédelmi Készenléti Szervezetet. Az 1949. évi Alkotmány kimondta, hogy a víz a nép tulajdona és az állam kezeli. Ez képezi alapját aztán az olyan fejlődésnek, ami kikapcsolja a helyi kezdeményezést (erőforrást) és ez adja az elvi magyarázatát a vízzel kapcsolatos szocialista paternalizmusnak.

A II. világháborút követően 1948-tól vált állami feladattá az összes vízügyi tevékenység, beleértve a hatósági feladatok ellátását is. Az államosítás megteremtette a vízgazdálkodás egységét, de az 1950-es évek elején a vízügyi feladatok több főhatóság felügyelete alá kerültek, így nem volt egységes irányítás. Az egységes vízügyi igazgatás 1953-ban valósult meg az Országos Vízügyi Főigazgatóság (amit 1957-ben Országos Vízügyi Hivatallá szerveztek át) és 11 területi vízügyi szervezet létrehozásával. Így megszűnt a vízügyi szolgálat korábbi széttagoltsága.

Az önálló Bajai Vízügyi Igazgatóság (az 1109/1954. (XII.31.) MT. számú határozat alapján) a már mű-ködő 11 után csaknem két évvel később, 1955. január 15-én, a budapesti igazgatóság szétválasztásával jött létre. Több mint 60 éves működése során neve többször is változott, így:
• 1959-1987; 1990-2003 között és 2014 óta az elnevezés Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság,
• 1987-1990 és 2004-2013 között: Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.

Az igazgatóság működési területe 5881 km2, amely Bács-Kiskun és Baranya megye területét érinti, amelyen 89 település található. Határai északon Bács-Kiskun és Pest megye közigazgatási határa, keleten a Duna–Tisza közötti természetes vízválasztó, nyugaton a Duna, délen pedig az országhatár.
Az igazgatóság első székháza az egykori bajai folyammérnöki hivatal Tóth Kálmán tér 7. szám alatti épülete volt. Az 1960-as években készült el az új székház a Széchenyi utcában, amely jelenleg is a bajai vízügyi igazgatóság központi épülete. Később a feladatok sokasodásával különböző telephelyek létesültek. A Nagypandúr-szigeti úgynevezett szertártelepen működik még most is a hajózási üzemegység, húsz éven keresztül (1964-1984) itt kapott elhelyezést a vízminőség-vizsgáló laboratórium is és kezdetben itt javították az igazgatóság gépjárműveit. A gépészeti üzemegység, termelési ágazat, szociális épület, újonnan épült környezetvédelmi laboratórium és három szakaszmérnökség (bajai, kalocsai, kunszentmiklósi) tartozott fénykorában az igazgatósághoz.
Egykori, ill. jelenlegi telephelyek Baján:
• Széchenyi u. 2/c. (Igazgatósági Központ),
• Tóth Kálmán tér 7. (Vízgazdálkodási Osztály, Könyvtár, Munkásklub, Geodézia, stb.),
• Zombor u. 3. (Műszaki Tervezési Osztály),
• Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 8. (Gépészeti Üzem, Földmunka Üzem),
• Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 10. (Termelési Központ, Számítóközpont),
• Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 66. (Műtárgyépítő Üzem),
• Nagypandúr-sziget 2. (Hajózás),
• Szeremlei u. 80. (Műszaki Biztonsági Szolgálat),
• Engels (Czirfusz F.) u. 26. (Bajai Szakaszmérnökség),
• Péter-Pál u. 12. (Vízügyi Laboratórium),
• Vajas sor (Szentjánosi úti keresztezéstől D-re, volt II/1 gátőrház),
• DVCS Torkolati Szivattyútelep,
• DVCS Torkolati Szivattyútelep gépészlakás,
• Dózsa György út 290. Mátéházi vízpótlás),
• Szeremlei u. 86. (I/7 gátőrház).

A bajai igazgatóság esetében az elmúlt több mint fél évszázad első kétharmada a területet szolgáló dinamikus fejlődés – töltéserősítés, zsilipek, átereszek, szivattyútelepek, vízművek, öntözőfürtök, gátőrházak stb. építésének – egyszóval a nagyhatású alkotások, műszaki létesítmények és fejlesztések létrehozásának időszaka volt.

Az igazgatóság életében jelentős változás akkor következett be, amikor a hatósági feladatokat 1990-ben át kellett adnia az újonnan létesült Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőségnek.
Az igazgatóság jelenleg az állami tulajdonban lévő vízügyi területek kezelőjeként ár- és belvízvédelmi, vízminőségi és környezeti kárelhárítási, vízrendezési, vízhasznosítási, folyógazdálkodási, hajóútkitűzési fenntartási, üzemelési, fejlesztési és felügyeleti-ellenőrző tevékenységet lát el.

A vízügyi igazgatóságok alapításkori feladata a vízgyűjtő területekhez igazodó határaikon belül:
• nyilvántartják, védik és elosztják a területük vízkészleteit;
• kezelik, üzemeltetik, fenntartják és fejlesztik az állami vizeket, medreket és vízi létesítményeket;
• üzemeltetik, fenntartják és fejlesztik a területi vízrajzi hálózatot;
• az állami műveken (művekkel) ellátják az ár- és belvízvédekezést, valamint a vízminőségi havária elhárítást;
• kialakítják, egyeztetik és érvényesítik a területükön az állami, az önkormányzati az egyéb közcélú, valamint a magánosok (személyek, gazdaságok, üzemek stb.) vízgazdálkodása közötti összhangot (vízügyi szakigazgatás);
• ellátják az első fokú vízügy hatósági (engedélyezési és felügyeleti) hatáskört.
A vízügyi igazgatóságok 44 ügykörben gyakorolnak első fokú hatósági jogkört. 1885 óta létező és azóta folyamatosan vezetett nyilvántartási rendszere a vízikönyv.

Az állami vízügyi feladatkör 1957-re teljessé vált, kibővült az ivóvízellátási, csatornázási feladatokkal.
1957-ben újra életre hívták a társulati mozgalmat, ami történelmi lépés volt a feladatok ellátásának társadalmasításában, de ezt természetesen csak az akkori viszonyok korlátai mellett tehette meg (a társulat állami műveket kezelt, fejlesztésorientált volt stb.).
2004-ben a vízügyi hatóság kiválik az igazgatóság szervezetéből.

Árvízvédelem

Az árvízvédekezés a folyókon levonuló károsan sok víz elleni védekezés céljára kialakított műszaki létesítmények üzemeltetésének, fenntartásának és fejlesztésének, valamint az árvízvédelmi műveken végzett konkrét védekezési tevékenység összefoglaló elnevezése.
Megállapítható, hogy az országban két-három évenként kisebb vagy közepes, öt-hat évente jelentős, 10-12 évenként rendkívüli árvizek kialakulására kell számítani. A jelentősebb árhullámok tartóssága folyóink felső szakaszain 5-10, a középső és alsó szakaszon 50-100 napot is elérhet.
Az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság 5881 km2 működési területéből 1675,4 km2 árvizektől veszélyeztetett.

Az árvíz védekezési feladatok keretében az igazgatóság:

• Ellátja az elsőrendű árvízvédelmi létesítmények fejlesztését és fenntartását, azokon a védekezést, az árvízmentesítést, ha az kettőnél több települést érint, vagy ha a fajlagos védett terület meghaladja az 1°km2-t;
• karbantartja és fejleszti az eredményes védekezés ellátásához szükséges védelmi szakfelszerelést;
• irányítja, illetőleg ellátja a vízkárelhárítás műszaki, igazgatási teendőit;
• tervezi, szervezi és szakmailag irányítja a védekezés területi feladatainak ellátását;
• adatokat szolgáltat a helyi önkormányzatok számára a vizek kártételei elleni védelemmel összefüggő, a közigazgatási feladatok ellátásához szükséges tervek elkészítéséhez;
• összehangolja a védművek építését, fejlesztését, lebonyolítja a beruházási tevékenységet;
• ártéri erdőgazdálkodást végez.

Az árvíz elleni védelem, a védművek fenntartása és fejlesztése meghatározó az igazgatóság tevékenységében. Jól képzett személyi állományunk az elmúlt években levonult nagy árvizek, különleges intézkedéseket igénylő vízszennyezések elleni védekezési munkában minden alkalommal sikeresen helytállt.

Az árvízvédekezés a főművek mentén állami feladat. Az árvíz által veszélyeztetett területet 130,027 tkm elsőrendű, kizárólagosan állami tulajdonú árvízvédelmi vonal védi, amiből 127,222 tkm földtöltés és 2,805 km magaspart. Az elsőrendű védvonal három árvízvédelmi szakaszra, ezen belül 19 gátőrjárásra oszlik. Gátőreink az év 365 napján át állandó jelenléttel figyelnek a területen mindenre, ami a vízzel kapcsolatos.

Az árvízvédelmi öblözet a szomszédos országba (Szerbiába) is átnyúlik, ezért az árvízvédelmi töltés egy része közös érdekű. Az 1956-os és az 1965-ös árvíz után jelentős töltésfejlesztések történtek, ennek során készült el az országhatár és Dunapataj közötti töltés erősítése is. A Duna-projekt keretében folytak töltéserősítési, illetve árvízi biztonságot növelő kivitelezési munkák az igazgatóság kezelésébe tartozó fővédvonalon (www.dunaprojekt.hu).

A másodrendű töltések egy része (összesen 46,9km) állami, más része (17,4 km) pedig önkormányzati tulajdonban van.

Jelentősebb árvizek

ÉvIdőszakTetőzés (cm)
1954.VII. hó912
1956.III. 1-III. 191037
1965.III. 31-VII. 25.976
2002.VIII. 14-VIII. 26.943
2006.III.31-IV.23.952
2010.VI.05-VII.18.947
2013.VI.05-VII.20989

Folyószabályozás

A Duna folyam (1433,0 – 1560,5 fkm közötti) 127,5 km-es szakasza tartozik igazgatóságunk kezelésé-be, mely része a magyar–horvát–szerb közös érdekű folyószakasznak, melynek alsó határa az 1333,0 fkm-ig (Vukovárig) terjed ki.

A Duna szabályozására utaló első feljegyzések a XII. századból származnak, a dunai (hajó-) vontatóút fenntartási kötelezettségeiről. Ezen kívül azonban jellemzően passzív ártéri gazdálkodás folyt. Az ártéri gazdálkodás egészen a XVIII. századig maradt fenn. A térség társadalmi fejlődése által generált, egyre bővülő gazdasági szükségletek azonban elkerülhetetlenné tették a jó minőségű termőföldek állandó művelését, amit ármentesítéssel lehetett megvalósítani.

A Duna XIX. században megkezdett szabályozásának fő okai a hajózhatóság megteremtése, és a jeges árvizek kialakulásának megelőzése volt. A szabályozás nem csak a középvízi mederre, hanem a nagyvízi mederre is kiterjedt, azaz megindult az ármentesítés is. Az ármentesítések a folyószabályozással egy időben indultak meg, a kővetkező célokkal:
• megfelelő biztonsággal védett mezőgazdasági területek kialakítása,
• a rendszeresen jelentkező jeges árvizek elleni védelem lehetőségének a megteremtése, jól hajózható víziút kialakítása, a kereskedelem áruszállítási igényeinek kielégítésére.
A megfelelő jogi szabályozási háttér és az anyagi alapok biztosítása után a munkálatokban a Sárvíz-csatorna Társulat megalakítása 1810-ben mérföldkövet jelentett. A Társulat főmérnöke Saátor Dániel (1810-1816), majd Beszédes József volt. A korszerűsített tervek végrehajtása 1816-1825 között vált lehetségessé. A munkák mintául szolgáltak az egész ország számára. E munkák sorában készült el a tolnai és a bajai Duna-szakasz szabályozása. 1821. között 4 átvágás létesült a Fadd– Mohács szakaszon. Az átvágások összes hossza 6500 m, az átvágott kanyarulatoké 40 km volt. A jeges árvizek elleni további szabályozási beavatkozások a folyó hosszának jelentős rövidülését és így esésnövekedést jelentettek, de a szabályozási kőművek hiánya miatt a laza altalajban gyorsan mozgó meder kanyarulatainak fejlődése ezt semlegesítette. Beszédes József terve 1839-ből tizenegy átvágást tartalmaz, amely által a tervezésbe vont folyószakasz rövidülése 96 km lett. 1854-1855-ben épült meg az új 4 km hosszú Sió-meder, amely az új bogyiszlói átmetszésbe torkollott. 1869-ben alakult meg a Szekszárd– Bátai Dunavédgát Társulat, mely 1870-1872 között 37,6 km hosszban átépítette töltéseit. A Társulatba a Kalocsai Érsekség (Haynald Lajos érsek) nem lépett be, így a jobb parton lévő birtokai nem kerültek az ármentesített területbe. Erre tekintettel ezen a szakaszon az árvízvédelmi töltések nem közvetlenül a parton, hanem az érdekeltek területének határán épültek (nagyrészt a mai nyomvonalon), ezáltal jelentős területek maradtak ki az ármentesítésből, amelyek ma a Duna– Dráva Nemzeti Park gemenci területét alkotják. A folyószabályozási kőművek építése a Sükösdi-kanyarban 1878 után indult meg. 1893-1898 között készült el a csanádi (1893-1894), sükösdi (1895-1896) és a koppányi (1897-1898) átmetszés. Az átvágások vezérárka 25 m fenékszélességű volt, amely néhány év alatt 210-300 m szélességűre fejlődött és ezzel párhuzamosan megindult a mellékágak gyors feliszapolódása. Az 1895-ös átvágás miatt az 1493 és 1489 fkm között a meder szinte egyenes volt, ezért tervezett szabályozási művekkel egy bal kanyart próbáltak kialakítani a meder vonalazásának stabilizálására. A bal partba négy keresztgát épült, a sodorvonal jobbpartra terelése érdekében, itt pedig a partvonaltól kb. 100- 150 méterre a szabályozási vonalra kődepónia került. A szabályozási művek elhelyezését az általános folyószabályozási tervek tartalmazzák. Ezek közül ma az 1952-ben és az 1978-ban készültek ismertek. Az 1952-es terv a középvízi szabályozással foglalkozott, de számítva arra, hogy esetleg kiegészítő kisvízszint szabályozásra is sor kerülhet, a sodorvonal vezetését a Girardon-elv szerint tervezték.

Az 1952-ben készült általános szabályozási terv fő célkitűzései:
• a hajózhatóság javítása,
• a Duna mederben lévő több mint 40 hajóroncs és a bajai Duna-híd roncsainak eltávolítása,
• a jeges árvizek elleni védelem (jégmegállásra veszélyes helyek számának csökkentése).
A tervben meghatározott középvízi szabályozási szélesség 400 m. A hajóút 3,5 m merülési mélységű, 200-220 m szélességű kialakíthatóságát vizsgálja. Az 1978-as általános szabályozási tervben ugyan a klasszikus célkitűzések mellet már megjelennek új célok is, azonban a középvízi mederszabályozás célja leegyszerűsítve, a mederviszonyok javítása volt a zavartalan jéglevonulás és a hajózás számára. A szabályozási tervhez kapcsolódó tanulmány foglalkozik a megépült szabályozási művek hatásvizsgálatával.

Főbb megállapításai:
• a középvízi meder víz-, jég-, hordalékszállító képessége jelentősen javult,
• az eddig megépített szabályozási művek a kívánt hatást elérték, azok magasítására nincs szükség,
• a keresztirányú művek beépítési iránya a sodorvonalra merőleges esetben volt a legkedve-zőbb,
• a főleg ipari jellegű kotrások kedvező hatása nem bizonyítható,
• a tetőponti szelvények szűkítése túlzott kimélyüléshez vezethet,
• a homorú parti partvédelmet az inflexiós pontig kell folytatni a parti erózió kivédésére, ezzel a következő domború parti sarkantyú tehermentesíthető,
• a középvízi meder általános szűkítése jótékonyan hatott a jéglevonulás feltételeinek javítására, annak ellenére, hogy helyenként kimélyüléseket okozott,
• a tanulmány megállapítja, hogy a Dunaföldvár alatti szakaszon a fenntartható hajóútmélység 180 m-es szélességben 25 dm és 30 dm között van.
Folyószakaszunk az EGB VI/c. osztályú hajóút követelményeinek, tehát a 4000-6200 tonnás hajóknak megfelel.

A szabályozási célkitűzések:
• a középvízi meder akkori szabályozottságának fenntartása, a víz-, a jég-, és a hordalékmozgás biztosítása,
• az egyensúlyi mederállapot biztosítása,
• a tervezett hajóútméretek biztosítása,
• a parti és a mederbeli vízgazdálkodási és egyéb létesítmények védelme,
• a mederelfajulások megakadályozása,
• a területfejlesztési igények figyelembe vétele.
A vizsgálati terület mai állapotának kialakulását alapvetően az 1978-as általános szabályozási tervnek megfelelően elhelyezkedő folyamszabályozási beavatkozások határozzák meg.
A szabályozási tervben meghatározták a mederképző vízhozamot, és a mintakeresztszelvényt. A mintakeresztszelvény alakja az inflexióban hatodfokú parabola, a tetőpontban aszimmetrikus, több parabolából, gyökfüggvényből és egyenesből képzett szelvény.
A mederképző vízhozam 3700 m3/s-ra, a szabályozási szélesség 400 méterre adódott. Kiszámolták a szabályozási vízszintet és a kisvízi szabályozási vízszintet is.

Az általános szabályozási terv szerint, a szabályozási művek kialakítása során figyelembe vett szem-pontok:
• A vezetőművek 1 m-es koronaszélességgel, 1:1,5 vízoldali, 1:1 partfelőli rézsűvel DB „0” víz-szint, +2.7 m magassággal készültek, a mű alatt kétszeres vízmélységnek megfelelően túlnyúló lábazati kőszórással,
• Partbiztosítás 40 cm vastag kőszórásból DB „0” vízszint + 3,2 m szintig készült,
• Parti kődepónia: 1 m-es vastagságban készült,
• A T művek a vezetőműnek megfelelő méretben készültek.

Az alluviális medrű folyószakaszok hiányos hordalékszállításának következtében, a főmeder fokozatos süllyedése tapasztalható (mérésekkel igazoltan), ami a változatlan nagyságú érkező vízhozamok mellet, a vízszintek folyamatos csökkenéséhez vezet. Az alacsony áramlási sebességek miatt a lassan feltöltődő mellék- és holtágakba, így egyre kevesebb víz jut, főleg az ökológiai szempontból leginkább kritikus és mértékadó kisvízi időszakokban, csökkentve ezzel a természetes élőhelyek területi nagyságát, eltartóképességét. A saját hordalékukban kialakult mederben meanderező folyamok szabályozása során létrejött áramlási viszonyok és a felső szakaszi lépcsőzés következtében kialakuló görgetett hordalék hiány ezt a természetes folyamatot időben felgyorsítja.

A Duna főmedrének süllyedése

A magyarországi alsó Duna-szakasz szabályozási munkáinak (folyószabályozás, ármentesítés, és a kapcsolódó mederanyag-kitermelés) eredményeként a jeges árvizek veszélye nagymértékben csökkent, biztosítható az előírt méretű hajózóút, az árvízvédelmi művek védik a mentett oldali értékeket. Az, hogy a folyamszabályozás viszonylag stabil, helyszínrajzi értelemben állandónak tekinthető Duna-medret hozott létre, bizonyos szempontok szerint kedvezőtlen következményekkel is jár. Ezek közül a legjelentősebb a Duna főmedrének süllyedése, mely alapvetően az emberi beavatkozások hatására vezethető vissza.
A vizsgálatok szerint a medersüllyedés főbb kiváltó okai a folyószabályozás, az 1960-es évek közepén megkezdett túlzott mértékű ipari célú kotrások, és az, hogy a felső-dunai duzzasztók üzembe helyezése óta az osztrák szakaszról görgetett hordalék gyakorlatilag nem érkezik.

Medersüllyedésből származó problémák:

A mederbeágyazódás felgyorsította a mellékágak és holtágak elszigetelődését a főmedertől. A mel-lékágak és holtágak kiszáradnak, vagy pangó vizes területekké válnak, amely elsősorban a vizes élőhelyekre, vízminőségre van káros hatással. A mellékág és holtágak rehabilitációját elősegítő mederkotrás, vízátvezetés és a víz visszatartását szolgáló műtárgyak építése azonban költségigényes beavatkozás.
A mederbeágyazódás nem kedvezett a gazdag állat- és madárvilágnak otthont adó hullámtéri erdő-, vad- és halgazdálkodásának, a rekreációs turizmusnak. A kisvízszintek süllyedése a folyó víztere felől folyamatosan pótlódó partiszűrésű vízkészletek csökkenését, a szűrőréteg elvékonyodását vonhatja maga után.
A medersüllyedés a Ferenc-tápcsatornára is kihatott, amelynek vízkészlete elsősorban a Dunából származik. Vízjárása a Duna vízjárásától függ, gyakorlatilag teljes mértékben mesterségesen szabályozott. A szakemberek átfogó vizsgálatai egyértelműen kimutatták, hogy a Duna medermélyülésének következtében a rendszerbe történő vízpótlás akadályoztatása átlagosan 40 napról 71-72 napra nőtt.
Egyértelmű, hogy a folyószabályozások és ármentesítések kezdete előtti állapotokhoz nem lehet visszatérni, de következményeit orvosolni kell. Az esetlegesen tervezett mellékág- és holtágrehabilitációs beavatkozásokat úgy kell elvégezni, hogy azok észrevehetően ne rontsák a térségben az árvíz- és jéglevonulási, valamint a hajózási viszonyokat. A beavatkozások hatásait külön-külön mérlegelni kell.
A természetvédelmi céllal megvalósult LIFE-projekt, a Mohács közelében lévő Szabadság-zátony rekonstrukciója, ahol a mederelzárás megszüntetésével és a mellékág kotrásával sikerült élővé tenni egy dunai mellékágat.
A Duna menti vizes élőhely rehabilitációs program (GEF) keretében hullámtéri területek vízügyi rekonstrukciója történt meg, amely az érintett területek vízzel való ellátottságát részben javítja, de nem terjed ki az egész területre.

A Sugovica (Kamarás Duna)

A Sugovica az egyik legismertebb Duna-ág. Neve valószínűleg szláv eredetű, és piszkos, romlott vizet jelent. A rossz emlékű 1918-21-es szerb megszállás után 1923-ban pályázatot írtak ki a név magyarosítására. A nyertes Kamarás-Duna elnevezés igazán nem terjedt el a köznyelvben.
A középkorban Kalocsa környékén a Dunából kiágazó és a mai Bezdán környékén a Dunába torkolló, jelentős mértékben mesterségesen kialakított Vajas csatorna egy szakasza volt. A Vajas kb. 100 kilométer hosszan futott nagyjából párhuzamosan a Dunával és közben több ponton mellékággal csatlakozott hozzá. A középkorban hajózható is volt, ez tette Kalocsát is kikötőhellyé. A XVIII. századi térképeken a Vajas már jelentősen kisebb, mit a Duna, a Sugovica a Vajastól is egyértelműen elszakadt, és a Dunával a Pandúr-szigetet ölelte körül.

A Sugovica közvetlenül a bajai piactér előtt folyt, ezért a dunai hajók áruikat a belvárosig vihették a XVIII-XIX. században. Baja a legfontosabb dunai kikötők egyike volt ebben a korban is. A Sugovica alakja, formája lényegében már a XVIII. században kialakult. Lényeges változás a 1870-1875 közt zajló szabályozások során történt. A Ferenc-tápcsatorna építésével egy időben, a Deák Ferenc-zsilip mellett egy töltéssel átvágták. Később a Szeremle alatti kifolyásnál alsó zárógát is épült, azaz a Sugovica Baja alatti része – a magasabb vízszintek kivételével – teljesen holtággá vált. Ezt a szakaszt Szeremlei-Holt-Dunának is nevezik. A Holt-Duna északi szakasza erősen elmocsarasodott. A felső részén Baja belterületén még 1875-ben átvágták a nagy kanyarját a Türr-átvágás (Tejes) nevű ággal, így jött létre a Petőfi-sziget.

A Sugovica torkolata ekkor még mintegy 500 m-rel feljebb volt a mainál, és mivel folyásiránnyal szemben csatlakozott a Dunához, könnyen feliszapolódott. A rendszeres kotrás 1916-tól elmaradt, így a Sugovica kapcsolata fokozatosan megszűnt a Dunával. Végül 1931 és 1936 között alakították ki a mai torkolatot. Rendezésével a bajai kikötő forgalma jelentősen megnőtt. Ekkor bővítették a téli kikötőt is.
A Sugovicán a vízmozgás iránya függ a Deák Ferenc zsilip működtetésétől és a Duna mindenkori vízszintjétől.

Ferenc-tápcsatorna, Deák Ferenc zsilip

A Baja-Bezdáni-csatorna (Ferenc-tápcsatorna) Magyarország déli részét és Szerbia északi részét összekötő, gazdag történelmi múlttal rendelkező, nemzetközi jelentőségű vízgazdálkodási, műszaki létesítmény. Magyar oldalon Bajánál ágazik ki a Sugovicából és 44,8 km-rel délebbre, Szerbiában, Bezdánnál, a Sebesfoki-zsilipnél (0+070 cskm) torkollik be a Ferenc-csatornába. Magyar területen a hossza 32,2 km, Szerbiához 10,6 km tartozik, 2 km hosszban határt képez. A csatorna részben egykori holt Duna-ágak nyomvonalában, részben mesterséges, ásott medrekben kialakítva halad. Dunai kitorkollásánál helyezkedik el Magyarország egyik jelentős vízi építménye, a Deák Ferenc-zsilip. Baja, Szeremle, Bátmonostor, Nagybaracska, Csátalja, Dávod, Hercegszántó települések közigazgatási területein halad át, Baja, Nagybaracska, Dávod esetében belterületeket érintve. A Ferenc-csatorna Kiss József és fivére, Kiss Gábor mérnöki és szervező munkája eredményeképpen épült meg 1794 és 1801 között. Máig az egyetlen olyan mesterséges vízfolyás, mely összeköti a Dunát és a Tiszát. A belvízelvezető, öntöző és hajózó csatorna Monostorszegnél ágazott ki a Dunából, és a Bácskán áthaladva, Bácsföldvárnál torkollott a Tiszába. Feladata volt a Duna–Tisza közi mocsarak lecsapolása, illetve a vízi szállítás lehetőségének megteremtése. A Duna szabályozásának következtében Monostorszegnél feliszapolódási problémák léptek fel. A helyzet javítása érdekében a kiágazást áthelyezték, és 1855-ben Bezdánnál egy új torkolati zsilip megépítésére került sor. Azonban ily módon sem lehetett biztosítani a csatornarendszer folyamatos vízellátottságát. A megoldást a Duna egy magasabb pontjáról kiinduló tápcsatorna megépítése kínálta, amely Bajánál ágazik ki a Sugovicából. A nagyszabású terv megvalósításának megszervezésére Türr István olasz királyi altábornagy kapott megbízást. A Pandúr-szigeten át új medret ástak, amelynek végénél megépítették a Deák Ferenc-zsilipet, amely nemcsak a tápcsatorna szabályozott vízbevezetését, hanem a hajózást is lehetővé tette. A tápcsatorna létesítéséhez Bátmonostorig új nyomvonalat kellett kotorni, délebbre dunai ágak részbeni kotrása, átvágása segítségével természetes medreket is felhasználtak. A csatorna megnyitására 1875. augusztus 13-án került sor.

Az 1870-1875 között folyó munkálatok során a kor élvonalába tartozó műszaki színvonalon épült meg ez az Európában egyedülálló, téglafalazatú zsilip is, amely üzembe helyezésekor– Türr javaslatára – Deák Ferenc nevét kapta (Deák Ferenc életében és egyetértésével.). Szerkezetileg az építmény egybeépült, egymástól közös fallal elválasztott hajózsilip és vízbeeresztő zsilip. A hajózsilip 9,50 m széles, a kapuk egymástól 61 m-re vannak. A kamrába a víz be- és kibocsátása a kapuszárnyakon lévő tiltós táblák segítségével történik. A műtárgy teljes hossza 96,00 m.

Belvízvédelem

Az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság 5881 km2 nagyságú működési területéből a síkvidéki vízgyűjtő nagysága 5489 km2. A területen az állami alapfeladatot jelentő belvízelvezetés az 1920-as majd az 1970-es,1980-as években végrehajtott fejlesztéseket követően az összesen 904 km hosszú főművi csatornákon történik, amelyből 541 km az öntözővizet is szállító kettősműködésű csatornák hossza. Az igazgatóság síkvidéki területe öt nagy vízrendszerre tagozódik.

Az Igazgatóság belvízrendszerei

1. Dél-Duna-völgyi vízrendszer

A vízrendszer területe 3209 km2, határa északon az igazgatóság működési területének határa, keleten a dong-ér–kecskeméti és a dong-ér–halasi vízrendszer, délen a sárközi és kígyósi belvízrendszer, nyugaton a dunai árvízvédelmi töltés.
A vízrendszer magassági szempontból két részre osztható. Az egyik a Duna-völgyi-főcsatornától nyugatra fekvő mélyártéri terület, a másik a csatornától keletre fekvő magasabb, fennsíki terület. A rendszer főcsatornája, a Duna-völgyi-főcsatorna az 1920-30-as években épült ki Kunpeszértől egészen a bajai torkolatig. Ennek kiépülése teremtette meg a fejlesztések lehetőségét, melyek során a vízgazdálkodási társulatok és a vízügyi igazgatóság munkája nyomán kezdett kialakulni a vízrendszer mai formája.
Nagy jelentőségű fejlesztési munkák valósultak meg a vízrendszer területén az 1965-66-os belvizes időszak után. Ekkor épültek ki a kunszentmiklósi, valamint a fennsíki terület (Izsák, Kunbaracs, Orgovány, Ágasegyháza térsége) főcsatornái és a csatornákon lévő tározók.
A vízrendszer főbb kivezetései: a Duna-völgyi-főcsatorna Bajánál, a Csorna–Foktői-csatorna Foktőnél és a Solti-árapasztó-csatorna Soltnál.
Magas dunai vízállások esetén, amikor a gravitációs kivezetés lehetősége megszűnik, a DVCS torkolati és a foktői szivattyútelep emeli át a belvizeket a Dunába. A Duna-völgyi-főcsatorna torkolati szivattyútelepének teljesítménye 11,0 m3/s, a Solti-árapasztó torkolati szivattyútelepének 2,0 m3/s, a foktői szivattyútelep 7,4 m3/s-os teljesítményéből 5,0 m3/s vehető igénybe a Duna-völgyi-főcsatorna tehermentesítésére.
A vízrendszer területén lévő negyedik szivattyútelep, a 4,0 m3/s teljesítményű kunszentmiklósi közbenső átemelő, a Kiskunsági-főcsatorna tározóterébe emeli a belvizet.
A vízrendszerben jelenleg meglévő belvíztározók össztérfogata maximális tározási szint mellett 34,95 millió m3.
A Dél-Duna-völgyi vízrendszerben a belvizek által leginkább veszélyeztetett területek Fülöpszállás, Lajosmizse, Akasztó, Csengőd, Tabdi, Kiskőrös, Dunaegyháza, Solt települések környezetében vala-mint a Kunszentmiklós környéki szikeseken vannak.

2. Sárközi vízrendszer

A vízrendszer területe 476 km2, határai északon a Csorna–Foktői-csatorna keleten és délen a Duna-völgyi-főcsatorna, nyugaton a dunai védtöltés.
A belvízrendszer domborzatát illetően dunai mélyártér, amelynek magasabb részein találhatóak a települések. A vízrendszerben a rendezési munkálatok 1872-ben, a Sárközi Ármentesítő Társulat megalakulását követően kezdődtek meg.
A vízrendszer főcsatornája az 50 km hosszú Sárközi I. sz. főcsatorna, mely Kalocsától Érsekcsanádig húzódik. Gravitációs kivezetés az érsekcsanádi szivattyútelepen és a vajastoroki csőzsilipnél van. Magas dunai vízállás esetén a 4,0 m3/s teljesítményűvajastoroki és a 6,0 m3/s teljesítményű érsekcsanádi szivattyútelep emeli át a belvizeket.
A vízrendszer területén az 1985-88 közötti időszakban térségi meliorációs munkákat végeztek, azonban a tervezett munkálatoknak csak a töredéke valósult meg, részben az érintett mezőgazdasági üzemek pénzügyi nehézségei miatt, később pedig a munkák teljes leállását eredményezte a meliorációs munkák állami támogatásának megszűnése.
A sárközi vízrendszerben a belvizek által leginkább veszélyeztetett területek Miske, Homokmégy, Sükösd községek környezetében vannak.

3. Kígyósi vízrendszer

A vízrendszer területe 1050 km2, határai északon a dél-duna-völgyi, keleten a kőrös-éri, nyugaton az igali vízrendszer, délen az országhatár.
A belvízrendezési munkák megindítása előtt a vízgyűjtő mezőgazdaságilag művelt területei sokat szenvedtek a vizek pusztításaitól. A vízkároknak elsősorban a vízfolyások rendezetlensége volt az oka, mivel az aránylag kis belvizek is kiléptek a mederből és elöntötték a környező területeket.
A XIX. század közepétől kezdődtek meg a rendezési munkálatok, melyek során kialakult a mai csatornahálózat. A munkákat több társulat és a vízügyi igazgatóság végezte el.
A vízrendszerből valamennyi főcsatorna – a Kígyós-főgyűjtő, a Bácsbokodi-Kígyós, a Bajmoki- és a Tavankúti-csatorna – az országhatáron túlra vezeti a belvizeket.
A vízrendszerben jelenleg csak egy belvíztározó van, a 0,9 millió m3 térfogatú Bácsbokodi-tározó. A kígyósi vízrendszerben a belvizek által leginkább veszélyeztetett területek Jánoshalma, Borota, Bácsalmás, Katymár községek környezetében vannak.

4. Igali vízrendszer

A vízrendszer területe 297 km2, határai északon a dél-duna-völgyi, keleten a kígyósi, nyugaton a mohácsi-szigeti vízrendszer.
A vízrendszer egy gravitációs és egy szivattyúzott öblözetből áll. A gravitációs öblözet vizeit a 40,4 km hosszú Igali-gravitációs-főcsatorna vezeti le, a szivattyúzott öblözet belvizeit a 1,15°m3/s teljesítményű hercegszántói szivattyútelep emeli át a Ferenc-tápcsatornába.
A vízrendszer első rendezési terve 1913-ban készült a budapesti Kultúrmérnöki Hivatalban, mai formájában azonban az 1960-70-es években végrehajtott fejlesztések során alakult ki.
Az igali vízrendszerben a belvizek által leginkább veszélyeztetett területek Gara, Dávod, Hercegszántó községek környezetében vannak.

5. Mohácsi-szigeti (margitta-szigeti) vízrendszer

A vízrendszer területe 277 km2, amelyből 140 km2 esik Bács-Kiskun megye területére, a többi Baranya megyére. Határai északon a dél-duna-völgyi, keleten az igali vízrendszer, délen az országhatár, nyugaton a dunai védtöltés.
A vízrendszer belvízrendezési alaptervét az 1899-ben megalakult Margittaszigeti Ármentesítő és Belvízlevezető Társulat készítette el 1903-ban. Ekkor épült meg a Karapancsai szivattyútelep és a csatornák nagy része. Az 1980-1990 közötti időben a vízrendszer teljes területén jelentős meliorációs munkák folytak, melyek során kialakult a jelenlegi csatornahálózat. A munkálatok során a felszíni üzemi csatornahálózat jelentősen lecsökkent viszont 766 ha drénezésre került. A vízrendszer valamennyi főművi és közcélú csatornája felújításra került.
A vízrendszer két öblözete közül a gravitációs öblözet vizeit a társulati kezelésű Árkosdombi-csatorna vezeti le. A szivattyúzott öblözet belvizeit az 5,7 m3/s teljesítményűkarapancsai szivattyútelep emeli a Ferenc-tápcsatornába, valamint az ezt meghaladó vízhozamot az 1980-as évek meliorációs munkái során épített két 2,0 m3/s teljesítményű újfoki szivattyútelep emeli be a Dunába.
A vízrendszerben a belvizek által leginkább veszélyeztetett területek Nagybaracska, Dávod, Herceg-szántó községek környezetében vannak.

Nemzetközi kapcsolatok

Az igazgatóság működési területe miatt, folyamatosan aktív résztvevője a már több mint 60 éves magyar–szerb határvízi együttműködésnek, melynek tartalmi nyomvonalát a két ország (Magyaror-szág és az akkori Jugoszlávia) között 1955. augusztus 8-án létrejött, a határon átnyúló és határt met-sző vizekkel kapcsolatos vízügyi kérdések szabályozásáról szóló kétoldalú Egyezmény határozza meg.
Az együttműködés gyakorlati kereteit a Magyar– Szerb Vízgazdálkodási Bizottság adja, melynek három, szakterületek szerint meghatározott albizottsága van: a vízkárelhárítási, a vízgazdálkodási és a vízminőségvédelmi albizottság. Az Egyezmény alapján kidolgozásra kerültek a szakterületenkénti szabályzatok, melyek közül kiemelkedő jelentőséggel bír a határ menti és a határ által metszett vízfolyások és vízrendszerek közös érdekű szakaszaira vonatkozó árvíz, belvíz és jégtorlódás elleni védekezési szabályzat. A közös érdekeltségű szakaszokon jelenleg is e szabályzatnak megfelelően történik minden vízkárelhárításhoz kapcsolódó, közös védekezés.
Az Együttműködési Egyezmény állandó kötelezettségeket ró Magyarországra, melyek gyakorlati megvalósításának jelentős részét a központi, valamint területileg érintett és illetékes vízügyi igazgatási szervek látják el. Az állandó feladatok legnagyobb része a bizottság által jóváhagyott ütemterv szerint (albizottsági találkozók, közös érdekű szakaszok bejárása, vízhozammérések stb.), másik része pedig egy előre nem tervezhető vízgazdálkodással kapcsolatos eseményhez, vízkárelhárítási helyzethez és feladathoz igazodóan (árvíz, jeges árvíz, belvíz, rendkívüli szennyezés stb.) történik.
A területi vízügyi szervek közül a Duna vízgyűjtőjével kapcsolatos feladatok és együttműködés megvalósításában a bajai, a Tisza vízgyűjtőjére vonatkozóan pedig a szegedi igazgatóság tölt be nagy szerepet, melyek munkatársai a vízkárelhárítási és a vízgazdálkodási albizottságok, illetve azok szakértői munkacsoportjai munkájában vesznek részt. Az albizottságok elnöki pozícióit a két területi szervezet igazgatója tölti be.
A Duna és vízgyűjtője tekintetében, árvízvédelmi és belvízvédelmi szempontból Szerbiával állunk kapcsolatban. A közös érdekű Duna-szakasz folyószabályozási és jégvédekezési kérdéseinek megtárgyalása, illetve az együttműködést szabályozó dokumentumok előkészítése – figyelemmel arra, hogy a Duna Magyarország alatti szakasza határfolyó – háromoldalúan történik, Horvátországot is bevonva.
Mivel a Szerb Köztársaság és a Horvát Köztársaság között még nem köttetett meg a vízgazdálkodási egyezmény, a jégvédekezéssel kapcsolatos koordinációs feladatokat a magyar fél látja el. A három fél jégvédekezési központi és helyi összekötői minden év decemberében találkoznak az aktuálisan előttük álló téli időszak esetleges jégvédekezésének előkészítése céljából. Ezeken a találkozókon, illetve a Magyar–Szerb Vízgazdálkodási Bizottság ülésszakain is megállapításra került, hogy a közös érdekű Duna-szakasz jégvédekezésének hosszú távú megoldása érdekében új jégvédekezési elvek kidolgozása szükséges.

Mivel Szerbia és Horvátország a közös érdekű Duna-szakaszra nem tud jégtörőhajót biztosítani, a határ alatti szakaszon is a magyar jégtörőhajók bevetésére alapozott a jégvédekezés. Így történt ez 2012 februárjában is, amikor 1985 óta először 4 db magyar jégtörőhajó vonult át a határ alatt kijelölt állomáshelyére (Apatin és Vukovár). A szakemberek időben felmérték a veszélyhelyzetet, közösen meghatározták az esetleges jégtorlódás kialakulásával veszélyeztetett területeken az élet- és vagyonbiztonság védelme érdekében szükséges intézkedéseket. A magyar jégtörőhajók ennek megfelelően láttak el sikeresen jégvédekezési feladatokat a 2012. februári időszakban. A jégvédekezés költségeit a felek közösen viselték. Következő ilyen jégtörési tevékenységre 2017-ben került sor.

A sikeres védekezések végrehajtása érdekében kiemelt jelentőséggel bír a területi szervek közötti közvetlen, és hosszú évek óta fennálló személyes kapcsolat, amire rámutatott a 2013. évi rendkívüli árvízvédekezés is. A magyar és a szerb helyi összekötők 2013. június 11-én együttesen bejárták a közös érdekű szakaszt úgy magyar, mint szerb területen. Megállapításra került, hogy a védekezést mindkét területen a szakmaiság és gondosság jellemzi, valamint hogy a közös bejárás gyakorlatát a következő árvízvédekezések alkalmával is folytatni kell.

A Magyarország és Szerbia közötti hidrológiai együttműködésnek több évtizedes múltja van. Jelenleg a magyar–szerb közös munka alapja a 2007-ben elfogadott hidrológiai együttműködési szabályzat.
Az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság szerb partnere a belgrádi székhelyű Szerb Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ). Az együttműködés hatálya alá a határt metsző vízfolyások vízrajzi kérdései tartoznak. Az együttműködés keretében a szerb és magyar vízrajzi szakemberek közös és összehangolt méréseket végeznek, egyeztetik, összehangolják és kicserélik az észlelt adatokat. A szabályzatban rögzített feladatokon túl a kialakult jó kapcsolat lehetőséget ad arra is, hogy a két ország szakértői rendszeres konzultációt folytassanak, aminek célja a tapasztalatcserén túl a mérőeszközök és mérési módszerek egységesítése és fejlesztése is.

A szerb, illetve a horvát partnerekkel való jó együttműködést bizonyítja a határon átnyúló hatással bíró közös projektek sikeressége is, melyre számos példa volt az elmúlt években (Interreg és IPA projektek).
Az elmúlt, több mint fél évszázadnyi együttműködést áttekintve elmondható, hogy az Egyezmény elveinek érvényesülését az aláírása idején még nem látható események sem akadályozták. A jelentkező közös vízgazdálkodási feladatokat mindannyiszor az Egyezmény szellemében sikerült megoldani, és ez a dokumentum lesz a további együttműködés alapja is.

Megjegyzés

Írta és szerkesztette: Rab Ferenc
A fotók az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság médiatárából került átvételre.
Kapcsolat: rab.ferenc@aduvizig.hu, rab.ferenc@gmail.com.

Felhasznált forrásmunkák:
Dr. Rapcsányi László: Baja és Bács-Bodrog Vármegye Községei, 1934
Jelentés a dunai pakura szennyezésről, 1974
http://www.aduvizig.hu/
DUNA ÁLTALÁNOS SZABÁLYOZÁSI TERVE Dunaföldvár-Déli Országhatár (1560-1433 fkm) 1978

Képgaléria


Megosztás: