Menü Bezárás

A bajai gázszolgáltatás története

Megosztás:

Baja városa a Duna és a Kamarás-Duna melletti fekvéséből adódóan, a gőzhajózás nyújtotta szállítási lehetőség kihasználásával jelentős ipari, kereskedelmi és szolgáltatói régió központtá fejlődött az 1850-es évek közepére. A nagymérvű fejlődést elismerve, Ferenc József király 1858-ban önkormányzati joggal ruházta fel a várost. A város önálló fejlődése 1862-ben kezdődött, amikor a 722.000 forintért örökre megváltotta magát gróf Zichy Ferraris Félixtől és ezzel tulajdonosává vált minden városhoz tartozó uradalmi földnek, épületnek, gazdaságnak. Az 1886 évi XXI. törvény, pedig mint rendezett tanácsú várost, illetve törvényhatóságot ismerte el.

A város fejlődésével megindult a polgárosodási folyamat, melynek során a városi polgárok komfortigénye is egyre magasabb szintre emelkedett. Így jelent meg a kornak megfelelő, modern közvilágítási igény is a kövezetlen közutakon való biztonságos közlekedés, az esti-éjszakai bűncselekmények visszaszorítása, valamint a városközponti üzletek kirakatainak és a szórakozóhelyek kivilágítása érdekében.

Az államhatalom már 1850-től kötelezte a városokat a közvilágítás bevezetésére, mely időtől már nem fordulhatott elő, hogy pénzhiány miatt nem gyújtották fel éjszakánként az utcai lámpákat. Az utcákon lévő póznákra vagy épületek falára elhelyezett lámpatestekben csak kis fényerejű mécsesek voltak, amelyek eléggé gyérül világították be a környezetüket. Ezek a mécsesek növényi olajokkal voltak feltöltve, amelyeknek feltöltését, világítási idejének időtartamát a világítási tevékenységet elnyert vállalkozók üzemeltették a város polgárainak egyre nagyobb elégedetlensége mellett.

Egy légszeszgyár (gázgyár) létesítésének terve már az 1860-as évek második felében – a kiegyezést követő nagy vállalatalapítási lázban (gründerzeit) – érlelődött a város vezetésében, de azt az 1873-as gazdasági válság, majd az 1879-ben megépült alföld-fiumei, majd 1882-ben megépült budapest-zimonyi vasútvonal elodázta. A vasúti szállítás következményeképpen – amely Szabadka felé terelte a forgalmat – rohamosan hanyatlott a város gazdasági élete, térségi vezető szerepe, amely kihatott a város fejlődésére is.

A város törvényhatóságának vezetése felismerte, hogy a város hanyatlását meg kell állítani és olyan polgári igényeket előtérbe helyezendő szolgáltatásokat kell foganatosítani, amelyek a város népességmegtartását, az ipar és a szolgáltatás fejlesztését teszik lehetővé. Folyamatosan figyelemmel kísérték a gázalapú és a villany alapú világítás megvalósításának lehetőségét, amelyet tanúsít egy 1883-ban készült közgyűlési jegyzőkönyv is. A városi közvilágítás költségcsökkentésére vonatkozó elemzések 1883-tól egészen 1885-ig tartottak. Hosszas viták után – a villanyvilágítás kezdeti problémáira tekintettel, azt elvetve – a régebb óta ismert, megbízhatóbbnak ítélt gázvilágítás mellett döntöttek. Ennek kapcsán kezdtek tárgyalásokat a gázgyártás és a gázvilágítás megvalósítására egy berlini székhelyű céggel, de ezek a tárgyalások eredménytelenül záródtak. A gázgyár alapítási igénye ennek ellenére továbbra is napirenden volt, melynek eredményeképpen 1886. március 11.-én a város törvényhatósága, bizottsági ülésén elfogadta a Ludwig August Riedinger által alapított Riedinger L.A. Maschinen- und Bronzewarenfabrik ajánlatát. Ennek alapján egy koncessziós szerződés keretében a város 50 évre adott kizárólagos jogot a Riedinger L.A. augsburgi cégnek, amelynek fejében a cég kötelezte magát a gázgyár és a gázelosztó hálózat megépítésére és a világítógáz szolgáltatásra, a közvilágítás fenntartására. A város elöljárósága döntésének helyességét a vállalkozó kiválasztására az idő igazolta, hiszen a megépült gázgyár és gázhálózat nagyobb meghibásodások nélkül üzemelt több, mint harminc éven keresztül.

A koncessziós szerződést a városnak jóvá kellett hagyatnia a m. kir. Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériummal, amely a jóváhagyását 1886. május 21.-én a 782. számú határozatával meg is adta.

A vállalkozó a légszeszgyár felépítésére a várostól ingyenesen kapott egy 1000 négyszögöl nagyságú telket a Szent Jánosi úton, a Vörös Híd közelében. A telek határos volt a Kamarás-Dunával, amely felől – a kőszén vízen történő szállítását követő – nagyon rövid úton megoldhatóvá vált a szén uszályokból való kipakolása. A vállalkozó a szerződésben vállalt feladatait a korábbi gázgyáralapításaihoz hasonlóan, olyan erővel kezdte meg és folytatta, hogy a gázgyár, a gázvezetékrendszer és a gázlámpák 1886 év végére el is készültek.

A gázgyár létesítésekor 1 db 5 és 2 db 2 retortás, ún. javított rostélyú kemencét építettek, melyben a retorták öntöttvasból készültek, elliptikusak (átlagosan 0,4 méter szélesek, 0,3 m magasak) és 2,7 méter hosszúak voltak. A retorták hátul zártak, elöl ajtónyílással voltak ellátva és vízszintesen kerültek a kemencékbe befalazásra. A gyár évi 150 000 m3 légszesz kapacitással rendelkezett. A világító lánggal égő gázkeveréket (világítógáz, légszesz) legnagyobb részben a kőszén száraz lepárolása által nyerték. A kőszén hevítése levegő elzárásával un. retortákban történt. Egy retortában, az elgázosított kőszén minőségére tekintettel 125 – 170 m3 világítógázt tudtak előállítani egy nap alatt. Az egyes retorták szénbefogadó képessége 100 kg volt. Az elgázosítás 4-6 óra időtartamig is eltartott. A gáz hűtésére 1 db 10 elemes párizsi csőhűtő, a mosásra 2 db egyenként 1000 mm átmérőjű és 3600 mm magas, henger alakú ammónia mosó, míg a kén eltávolítására 2 db 2×2 méter alapterületű „Lux”-massza befogadására alkalmas száraztisztító szolgált. A gáz tárolására 600 m3 űrtartalmú, földbe süllyesztett, falazott medencével épült, kovácsoltvas haranggal ellátott gáztartót építettek. A gáz gyártására kizárólag magas illóanyag tartalmú (30-40%) sziléziai szenet használtak.

A gázvezetékeket kizárólag csak a szorosan vett belvárosban fektették le a mai Árpád utca – Kölcsey Ferenc utca – Bezerédj utca – Vonatkert – Czirfusz Ferenc utca – Rókus utca – Szarvas Gábor utca – Attila utca – Szentháromság tér által határolt területen belül. A gázgyártól a Tóth Kálmán térig 150 mm belső átmérőjű, tokos öntöttvas cső épült, és innen ágazott kétfelé a Szabadság út, illetve a vasútállomás felé egy-egy 125 mm belső átmérőjű, szintén öntöttvas cső, amely biztosította a megfelelő szállítókapacitást a hálózat végpontjai felé.

A gázvezetékek építésével a vállalkozó 1886. év végére el is készült, de az üzembe helyezés csak 1887. február hó első felében történhetett meg. A késedelem oka, hogy a gáztároló földbe süllyesztett medencéje az egyenlőtlen süllyedés következtében megrepedt, ezért a víztömörség érdekében vasabronccsal kellett körülvenni és megerősíteni.

Az üzem behelyezés időpontjában 82 db egész éjjel égő és 120 db fél éjszakán át égő közvilágítási lámpa üzemelt, öntöttvas kandelábereken, illetve ház falára erősített falikarokon. A lámpákban először pillangóégők voltak, majd az 1900-as évek elejétől már a modernebb Auer-harisnyaégőkkel kerültek a lámpák kialakításra, illetve felújításra.

A bajai gázgyár vezetésére először Drescher Gyula helyi vas- és fűszerkereskedőt kérték fel, de Ő néhány hónap után – más irányú elfoglaltságai miatt – lemondott tisztségéről. Ajánlatára a város nemes Hédervári Dely Géza fakereskedőt kérte fel, majd bízta meg a gázgyár vezetésével, aki egészen 1921-ig volt a vállalat igazgatója.

A gázgyár első, csonka évében a termelés 76 580 m3 volt, amelyből 36 613 m3 közvilágítási célra, 30 589 m3 pedig, 97 magánfogyasztó részére magánvilágítási célra lett értékesítve. A gáz egységára 19 krajcárt tett ki.

A gázgyár és a gázvezeték üzembe helyezését követően az L. A. Riedinger Gép- és Bronzedénygyár a cég minden jogát és kötelezettségét az általa alapított Vereinigte Gaswerke von Augsburg cégre ruházta át. A Vereinigte Gaswerke von Augsburg a birtokában lévő összes magyarországi gázgyárát egy részvénytársaságba vonta össze, menynek a neve Egyesített Légszeszgyárak Részvénytársaság lett, Budapesti székhellyel. Ennek a vállalatnak Magyarországon ekkor a bajai gázgyár volt az egyetlen gázműve annak ellenére, hogy korábban ez a cég épített több magyarországi gázgyárat (pl. Debrecen, Szeged, Kassa). Ennek oka, hogy az 1870-es évek elejétől a gázgyárait az újabb befektetések finanszírozásának reményében meglehetősen jó árért eladta. Rövid időn belül az Egyesült Légszeszgyárak Részvénytársaságba került a szintén L.A. Ridenger vállalkozás által épített Pancsovai Gázgyár, az Újvidéki Gázgyár majd a Szabadkai Gázgyár is.

A gázfelhasználás minél szélesebb körben való elterjesztése érdekében 1894-ben bevezettek egy kedvező, úgynevezett háztartási és motorikus célú gázértékesítési díjszabást.

Az 1890-es évek végére a bajai légszeszgyár főcsőhálózata 22.674 méter, a lángok száma 5948. Ebből utcai világításra 258, magánvilágításra 5690 láng esik. Az évi légszeszfogyasztás 226.216 m3, melyhez a gyár évente 921 tonna szenet használt fel.

A fogyasztás növekedésével elengedhetetlenül szükségessé vált a gázgyár kapacitásának növelése, melyet 1906 év végére a meglévő kemencék mellé épült, 6 retortás javított rostélytüzelésű gázfejlesztő kemencével valósítottak meg. Ezzel egy időben egy 1200 mm átmérőjű 4000 mm magas kettős falú körhengeres léghűtőt is üzembe állítottak.

1912-ben újabb fejlesztés következett, a 25 évvel korábban épített 5 és 2×2 retortás kemencék helyére egy 5 és egy 4 retortás kemencét építettek. Ugyanekkor állítottak fel egy 600 m3 űrtartalmú kovácsoltvas medencés gáztartályt, úgy hogy az később 1200 m3-re lehetett bővíteni. A gázhálózat is bővült, a déli részen Szabadság úttól a Lőkert sorig, az északi részen a Kölcsey Ferenc utcától a hengermalomig. A Madách Imre és a Kádár utcákban is megépítették a gázvezetéket. A gázfelhasználás 1915-ben már elérte a 260.796 m3-t. Közvilágítási célra már 277 gázlámpa szolgált, a vállalati és magánfogyasztók száma 683 volt. A lángok száma ennek többszöröse volt, hiszen egy-egy házban több lámpa is működött, illetve a gázlámpák között több olyan is volt, amely 2-3 vagy akár 4 karral is világított.

A város az 1910-es évek elején ismét napirendre vette a villamos energia bevezetésének lehetőségét és ezzel egyidejűleg megpróbálta rendezni a gázszolgáltatással kapcsolatos szerződéseit, de az I. Világháború kitörése berekesztette ezeket a tárgyalásokat.

Az I. világháború végére a gázgyár szénellátása egyre nagyobb nehézségbe ütközött, ezért már csak hazai szeneket használtak, de az azokból előállított gáz minősége (fűtőértéke) lényegesen gyengébb volt, mint a sziléziai kőszénnek. A háború végére már a hazai szenek is hiánycikknek számítottak, így fa elgázosításából állítottak elő nagyon gyenge minőségű gázt. A gázgyár vezetése a helyi tanács egyetértésével intézkedett, hogy minden hónapban a holdvilág idején két hétig szünetelt a közvilágítás. A gázgyár működtetésének gondjai miatt először 1917. május 29-től szeptember 13-ig szünetelt a gázgyártás, majd végül 1918. december 18-án szénhiány miatt teljesen leállt a gázgyártás.

A háborút követően a bajai gázgyár vezetőségének kapcsolata teljesen megszűnt az augsburgi gyárral, mivel a három másik dél-bácskai gázgyár a trianoni békeszerződéssel Szerbiához került. Az augsburgi gyár a Budapesti Világítási és Vízmű Részvénytársaság igazgatóját, Molnár Lajos mérnököt bízta meg magyarországi érdekeltségeinek képviseletével, vezetésével.

1921-ben a város polgármestere, Dr. Vojnics (Borbíró) Ferenc tárgyalásokat kezdett Molnár Lajossal a gázgyártás újbóli megindítására. A tárgyalások sikerrel záródtak, mert Budapestről Bajára érkezett Mittacsek (Máriai) Gábor gáz technikus, aki egyben a gyár üzemvezetője is lett. A három évi gázgyártási szünet után 1921. október 28-án újra megindult a gázszolgáltatás. A gázgyár a régi fogyasztóit már csak részben tudta visszaszerezni, így az újraindításkor csak 388 fogyasztója volt az 1916-os 683-al szemben.

A háború utáni gazdasági nehézségek, a forgótőke hiánya miatt rendre emelni kellett a gáz árát. A város vezetése a gázgyár erőfeszítéseit figyelve felvetette a gázgyár városi kezelésbe vételének lehetőségét, azaz a koncessziós szerződés megváltását. 1922 nyarán a város 10 millió korona értékben ajánlatot tett a gázgyár megváltására, de az ajánlatot a tulajdonos elutasította. Ekkorra a fogyasztói szám már elérte a háború előtti szintet, 628 fogyasztót.

A város vezetésének kellő körültekintéssel, előrelátással és szívóssággal folytatott tárgyalásai végül eredményre vezettek és 1923. december 1-én 195 millió papír-, illetve 30 000 aranykorona vételárért a város megváltotta a koncessziós szerződést és tulajdonosa lett a gázgyárnak és a gázhálózatnak.

1923. december 3-án Dr. Borbíró Ferenc polgármester elnökletével a város közgyűlése a 17474/Kig.1923. számú határozatával, a város többi vagyontárgyától elkülönítve vezette be a cégjegyzékbe a vállalatot, „Városi Gázgyár, Baja” névvel.

A gázgyár megváltását követően a legfontosabb feladatok, a jó minőségű szén beszerzése volt, amit szén nagykereskedőre bíztak és elvégeztették a kemencék üzembiztonságának állapotfelmérését, majd kemencéinek javítását, újak építését. Először egy 3 retortás, majd 1925-ben egy 4 retortás Böcker rendszerű kemencét helyeztek üzembe.

Ugyanezen időben egyre sürgetőbb volt a város villamosításának kérdése és ebből adódóan számolni kellett a világítási célokra szolgáló gáz igénybevételének csökkenésével. A trianoni békeszerződést követően Borbíró (Vojnics) Ferenc polgármester elképzelése szerint először a posztógyár gázmotorjait próbálták a villamos-energiaellátás szolgálatába állítani, de rövidesen kiderült, hogy a már korábban erőműves ellátásra berendezkedett települések is távvezetékes ellátásban gondolkodnak és akkor ehhez csatlakozhat Baja is.

A város 1924-től már ebben az új megoldásban keresett partnereket. A kedvező dollárhitelek lehetőségét megragadva a város először a Salgótarjáni Kőszénbánya Társaság mázaszászvári szénbányájától kapott kedvező ajánlatot. A Mázaszászvártól Bajáig kiépítendő 35.000 Voltos távvezetékre több település is rácsatlakozott volna, köztük Szekszárd is – így vált volna gazdaságossá az építése -, amelynek visszalépése végül is meghiúsította ennek a távvezetéknek a megépítését.

A Magyar Királyi Kőszénbánya Komló kedvező ajánlatát a város már elfogadta és 1925.szeptember 29.-én megindult a távvezeték és a kapcsolódó létesítmények tervezése. A város saját költségén építette meg az 58 km hosszú 35000 Voltos távvezetéket és a városi „letranszformáló állomást”, míg a komlói transzformátor állomás létesítéséhez a város kölcsönt biztosított. A vezeték fenntartásának költségeit a felek közösen biztosították, a karbantartási határ Komló és Baja közötti Bátaszék volt. A szerződésben rögzítették a kötelezően átveendő villamos energia mennyiségét, és a bánya vállalta, amennyiben az átvett energia nő, úgy az egységárat csökkenti.

A közgyűlés 1926. április 20.-i dátummal megalapította a „Városi Gáz és Villamos üzemek”-et, vezetésével megbízta a Budapestről ideköltöző Horváth Iván mérnököt, aki már a korábbi tárgyalásokon is, mint szakértő részt vett. Horváth Iván igazgató ezt követően 18 évig állt a bajai üzem élén. Az áramszolgáltatás 1927. február 13.-án indult meg Baja városában.
A bajai „Városi Gáz és Villamos üzemek” áramszolgáltatási tevékenységét bemutató ismertetés A BAJAI ÁRAMSZOLGÁLTATÁS TÖRTÉNETE fejezetben olvasható.

A gázgyár fennállásának ideje alatt – a villamos áramszolgáltatás megkezdését megelőző évben -, 1926-ban érte el a legnagyobb termelését. Abban az évben 522.633 m3 volt a gáztermelés, melyből 257.000 m3 világítási célra, 109.000 m3 háztartási célra került felhasználásra. A többi a 269 közvilágítási lámpán keresztül került felhasználásra.

1928-ban a gázgyár területét bővítették a Kamarás-Duna (Sugovica) felé, mégpedig úgy, hogy a Kamarás –Duna mélyítésekor kitermelt folyami homok egy részével a gázgyár melletti területet töltötték fel. Az így hajózhatóvá vált csatornán pozsonyi átrakodással, uszályokkal szállították a szenet Bajára és a gázgyár mögötti kikötőtől, kiépített rámpákon, széncsillékkel szállították a telephelyen lévő széntároló színekbe. A széntároló fészerek 80 vagon szén elhelyezésére voltak alkalmasak, amely elégséges volt a téli időszak gázellátásához.

1932-ben új kemenceház épült, amely jóval nagyobb lett, mint a korábbi épület, ezért a gázmesteri lakást le kellett bontani és az irodát is meg kellett szüntetni. Az adminisztráció beköltözött a Deák Ferenc utcai épületbe, míg a gázmesteri lakás és még több szolgálati lakás a gázgyár előtti telken került felépítésre.

1934-ben a 2925 négyszögölre megnagyobbított gázgyári telek északi oldalán hatalmas fészert építettek a tető alá kívánkozó anyagok, szerszámok számára. A gyár dolgozói részére – a gyárudvartól elkülönítve – megépítettek egy 12 öltöző kabinból és csónakkikötőből álló strandot, amiért csekély bérleti díjat kértek.

A villamos energia felhasználás – a város környéki települések villamos hálózatba történő bekapcsolásával – egyre növekedett, melynek során Kalocsa és az 1934-35-ben bekapcsolt 24 községgel egy önálló vállalatot is alapítottak, DÉVÁRT néven.

1938-ban a bekövetkezett politikai események bizonytalanná tették a szénbeszerzést. A karwini szenet már nem lehetett lehívni, a Magyar Gázgyárak Országos Szövetsége révén csak 60 vagon lengyel szenet tudtak pozsonyi átrakással Bajára szállítani, de közben a váratlanul beköszöntött hideg idő miatt az uszály csak a komáromi téli kikötőig tudott eljutni, ahonnan csak 1939 februárjában tudott Bajára hajózni. Mivel a karwini szén 1938 decemberében teljesen elfogyott, a gáztermelés-folytonosságának fenntartása érdekében a lengyel szén beérkezéséig kizárólag komlói szénből tudtak gázt előállítani.

A villamos üzem bővülésének egyik következménye lett, hogy 1939-ben a „Városi Gáz és Villamos üzemek” új nevet kapott, mégpedig „Baja Város Közművei” (BAVÁK) cégbejegyzéssel.

A II. Világháború alatt a kormány anyagkiutalási rendszert léptetett életbe, s ha sikerült is egy-egy negyedévben külföldi szénutalványt kapni, azt a szenet a kis mennyiségére való tekintettel keverni kellett hazai szenekkel, ez pedig a gázhozamot minőségileg is, mennyiségileg is csökkentette.

1944 októberében az amerikai légierő felrobbantotta a bajai vasúti hidat, amelyen a 35 KV-os villamos vezeték volt elhelyezve, ezáltal a város villamos áram szolgáltatás nélkül maradt. A sok-sok üzemórán át működött és már 1926 év vége óta üzemen kívüli gázmotort sikerült újra üzembehelyezni, és így a gázszolgáltatáshoz szükséges villamos áram biztosítottá vált, a gázszolgáltatásban megszakítás nem volt.

1944 október 20.-án az esti órákban a szovjet hadsereg bevonult a városba. A közművek valamennyi fizikai dolgozója a helyén maradt. A gázgyár nem állt le, a szovjet hadsereg bevonulásának éjszakáján is megszakítás nélkül termelte a gázt. A gázgyár volt Baján az egyetlen üzem, amely ebben a nehéz időben nem szüntette meg a termelést.

1945. március 19.-én a gáztermelést szénhiány miatt be kellett szüntetni.
1945 májusában a város törvényhatósági közgyűlése a közművek megbízott igazgatóját, Kóczán Endrét választotta a közművek igazgatójának.

A háború utáni termelés újbóli megindításához, a szükséges feltételek megteremtéséhez jelentős segítséget nyújtott a Magyar Gázgyárak Országos Szövetsége. Dobó László, a szövetség igazgatója közbenjárására, a Fővárosi Gázművek részére érkező lengyel gázszénből, a bajai gázgyár pár hónapi működéséhez szükséges szénmennyiség átadásra került. A székesfehérvári gázgyár, ahol a bajaihoz hasonló Goffin-kemencék üzemeltek, átadta a rendelkezésre álló kemence részletrajzokat, amely alapján már meg lehetett építeni a bajaikat is, valamint átadott egy jobb és megjavítható állapotban lévő gázszívót is. A termeléshez szükséges gázszén beérkezése után a régebbi Goffin-kemencét fűtötték fel, és 1946 szeptember 16.-án a gázszolgáltatás újból megindult.

1949 január 31.-én a „Baja Város Közművei”-ből a villamos üzemet leválasztva államosították.

A városi tulajdonban maradt gázgyár továbbra is „Baja Város Közművei” néven folytatta működését. Az év végén 769 háztartási és 2 fűtési fogyasztója volt. A 141 közvilágítási lámpából mindössze 8 üzemelt. 1949-ben megjelent kormányrendelet értelmében a városi közüzemekből községi vállalatot kellett létesíteni, így a „Baja Város Közművei” cég 1950. január 31.-én megszűnt, s a gázgyár „Bajai Gázgyár Községi Vállalat” néven folytatta működését. A közüzem igazgatósága és felügyelő bizottsága feloszlott, a községi vállalatot a városi tanács vb-elnöke, illetve az általa megbízott tanácsi előadó vezette. Az ország összes gázgyárainak a főfelügyelete az Ipari Minisztériumhoz került, amely ezt a főfelügyeletet a – Tervhivatallal egyetértésben – az 1950. július 1.-én szervezett és a minisztérium gázfőosztályaként tartott Gázenergia Irodára bízta. 1953. évi államigazgatási racionalizálással a Minisztertanács a Gázenergia Irodát megszűntette és a tanácsi gázgyárak főfelügyeleti jogkörét a Város- és Községgazdálkodási Minisztériumra bízta.

1956 elején a Győri Vagon- és Gépgyár a gázgyár területének legrégebbi csücskében megkezdte a megrendelt 5000 m3 gáz tárolására alkalmas, kovácsoltvas medencéjű, teleszkópos gáztartó építés-előkészítő munkálatait, de az 1956-os jeges árvíz minden tervet felborított. Március 11.-én 18 órakor gátszakadás következtében a város gázellátása megszűnt. A Bajcsy-Zsilinszky út elején akkor még állt az úgynevezett Vörös híd, amely a Duna 1034 cm-es vízállását nem bírta el. A víznyomás a hidat szétszakította és vele együtt a hídba beépített, a gázgyárból a Tóth Kálmán térig menő 300 mm átmérőjű azbesztcement gázvezetéket is. A gázgyár telepét kb. 150 cm magasságban víz lepte el. A kemenceházat homokzsákokkal védték meg az árvíztől. A kemencéket melegen tartották a gázszolgáltatás újbóli megindítása végett, de a gázszolgáltatás március 11-től március 20.-ig szünetelt. A fő gázvezeték helyreállítási munkálataihoz a Fővárosi Gázmű műszaki osztálya adott hathatós támogatást, a szükséges csőanyaggal és hegesztő szakmunkásokkal, segítve a vállalat dolgozóinak emberfeletti küzdelmét.

1958-tól jelentősen megnőtt a lakossági gázfelhasználás, amely igényt a korábbi kemencék a szén elgázosításával már nem tudtak kielégíteni. Ezért vasúti úton földgázt szállítva a Duna parti lefejtő állomásig, majd onnan 1400 méteres lefejtő vezetékkel a gázgyárba juttatták el a földgázt, amit a termelt gázhoz kevertek.

A Gázmű a Bács-Kiskun Megyei Tanács rendelkezése alapján 1965. január 8.-án átvette a Bács-kiskun Megyei Iparcikk Vállalattól (BIK) a palackos propán-bután gázkereskedelmi tevékenységet, s ennek kapcsán az akkor még főfelügyeletet gyakorló OKGT utasítására a palackos-gáz szolgáltatás szerviztevékenységét is megszervezte. A társaság neve Bács-Kiskun megyei Gázmű Vállalat lett.

A gázipar számára – az ország gázgyárral rendelkező városaiban bekövetkezett hatalmas fejlődés miatt – szükségessé vált, hogy az energiagazdálkodás országos érvényű fejlesztési tervei mielőbb megvalósuljanak. Mivel a tanácsi vállalatok nem rendelkeztek azokkal az anyagi és műszaki eszközökkel, személyzettel, amelyek ezek megvalósításához feltétlenül szükségesek voltak, ezért Kormány a tanácsi gázgyárak és gázszolgáltató vállalatok szakmai felügyeletét 1967. július 1.-vel a Nehézipari Minisztériumhoz tartozó Országos Kőolaj és Gázipari Trösztre (OKGT) ruházta át.

A sok kisvállalat nem illett bele az országos méretű gázenergia-gazdálkodás és gázipar szervezetébe, az OKGT a kisvállalatokat öt regionális gázszolgáltató, illetve gázgyártó és –szolgáltató vállalatba vonta össze, Győr, Nagykanizsa, Pécs, Hajdúszoboszló és Szeged központokkal. Így lett a Bács-Kiskun megyei Gázmű Vállalat a szeged központú Dél-alföldi Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat (DÉGÁZ) része (1967. június 23.).

A bajai gázgyár a kormány említett intézkedése révén az ország egyik legnagyobb és legjobban prosperáló trösztjéhez került. Bár vállalati önállósága megszűnt, ezzel szemben milliós nagyságrendű beruházási lehetőségekhez jutott, mentesülve a rohamosan növekvő gázigények kielégítésének pénzügyi gondjaitól. Már az első évben, 1967-ben felépült 2 db levegős benzinbontó rendszer, amelyet 1968. februárjában üzembe is helyeztek. 1969-ben további két reaktort kapott a gázgyár és ezekkel összesen napi 20.000 m3 gáz termelése vált lehetővé.

A szénalapú gáztermelésről letérve, a kőszéngáz pótlására már 1968-ban hozzákezdtek az olasz szabadalmú SSC-eljárás alapján működő és az olasz Chifuindus cég által szállított vízgőzös benzinbontó építéséhez, amelyet 1970 augusztusában üzembe is állítottak.

Baján volt az országban az egyetlen gázgyár, ahol kizárólag kisnyomású elosztóvezeték-hálózat üzemelt. A gázfogyasztás rendkívüli növekedése miatt a fogyasztókat a meglévő kisnyomású rendszerrel már nem lehetett gondtalanul ellátni. 1969-ben középnyomáson üzemelő gázvezetékrendszer építése kezdődött meg. A Deák Ferenc és az Engels utca sarkánál, a Szabadság út és a Kinizsi utcánál, valamint a tanítóképzőnél nyomásszabályozó állomásokat építettek, és ezekből látták el a kisnyomású hálózatot.

A korábbi gázgyártási és gáztorolási szűk kapacitások miatt Baja földgázszolgáltatásra való átállása mind időszerűbbé vált, melynek következtében 1980. szeptember 28.-án 20 órakor a városigáz-termelés leállt. Szeptember 29.-én és 30.-án a főzési célt szolgáló tűzhelyek átállítása, szabályozása történt meg, október 15.-ig a fűtőkészülékek, vízmelegítők és tűzhelysütők átállítására került sor. A földgázra történő átállítást biztonságosan, jól előkészítve, minden műszaki hiba nélkül, 180-200 DÉGÁZ dolgozó bevonásával, terv szerint történt. 1980. október 29.-én, Baja város felszabadulásának 36. évfordulóján a város és a vállalat vezetői valamint a munkálatokban résztvevő dolgozók jelenlétében emléktábla elhelyezésével tették maradandóvá a földgázszolgáltatás kezdetének napját.

Baján a korábbi, városi gázgyártás adta szűkös kapacitás miatt a visszafogott igénykielégítés felszabadult. 1981-85 években 79,7 km utcai gázvezeték épült meg, biztosítva a földgázvételezés lehetőségét. Az évi 900 – 1500 új fogyasztói bekapcsolás eredményeként 1985. év végére 11 265-re nőtt a város gázfogyasztóinak száma (1980. december 31.-én 4735 lakásban volt gáz).
1982-től az országos földgáz szállítóvezeték fejlesztéseknek köszönhetően megindulhatott a vidéki kisvárosok, falvak földgázhálózatba történő bekapcsolása. Baja térségében az elsők között volt Jánoshalma és Mélykút, melyet számos más település követett az évek folyamán.

A DÉGÁZ – hasonlóan a többi regionális gázszolgáltatóhoz – 1990. július 1-vel kivált az OKGT-ből, majd 1992. július 1.-vel önálló részvénytársasággá alakult Délalföldi Gázszolgáltató Részvénytársaság (DÉGÁZ Rt.) néven.

1995-ben az állam privatizálta a gázszolgáltató társaságokat, melynek során a DÉGÁZ Rt. 50%-át + 1 részvényt a Gaz de France International (GDFI) vásárolta meg. Azt követően GDFI a harmadik felek tulajdonában lévő részvények felvásárlásával folyamatosan növelte tulajdoni részesedését, melyet rövid időn belül 75%-ra emelt. Ettől az időponttól, vezérigazgató-helyettesi és igazgatói szinteken francia szakemberek is részt vettek a társaság operatív vezetésében.

A privatizáció során a GDFI lehetőséget kapott egy másik magyarországi gázszolgáltató társaság megvásárlására is, amely az Észak-magyarországi Gázszolgáltató Rt. (ÉGÁZ Rt.) lett.

Hazánk európai uniós csatlakozásával kötelezettséget vállaltunk az európai energetikai szabályozási rendszer átvételére, melynek kapcsán 2006 év végén fuzionáltuk az ÉGÁZ Zrt.-t és DÉGÁZ Zrt.-t. Ezt követően – szintén uniós elvárásra – az energetikai tevékenységek tulajdonosi szétválasztási igényének megfelelően a fúzionált Égáz-Dégáz Földgázszolgáltató Zrt.-ből 2007. június 1-vel kivált az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. A bajai üzem tevékenysége is a két társaság között került megosztásra. Az ügyfélszolgálat a kereskedelemmel a földgázszolgáltatóban maradt, ami rövid idő alatt kétfelé vált (GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt, és GDF SUEZ Energia Holding Hungary Zrt.). A földgázelosztó hálózatok tulajdona, fejlesztése és üzemeltetése pedig az elosztó társasághoz került.

A Bajai Gázüzemhez napjainkban 38 település földgázellátása tartozik, az üzemeltetett gázelosztó-vezeték hossza 1603 km, amelyen 48356 gázfelhasználót látnak el földgázzal.

A hazai energetikai cégek állam általi felvásárlásai során a GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. 2015 szeptember 29.-vel beolvadt a Nemzeti Közművek (NKM) Földgázszolgáltató Zrt.-be, míg az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. 2018 január 10.-i megvásárlásával állami tulajdonba került. A társaság elnevezése: NKM Észak-Dél Földgázhálózati Zrt.

Írta és szerkesztette: Tajti Péter
Kapcsolat: peter.tajti@t-online.hu

Felhasznált forrásmunkák:
Bácskai János György: Baja földrajza, Baja 1943
Rábóczki János: Bajai Gázszolgáltatás 1887 – 1987
DÉGÁZ Hiradó 1987 – 2007
Tajti Péter Pál: A gázlámpa fényében – A szegedi gázszolgáltatás 150 éve, 2015
Fábián Borbála: ’A mívelt városokban szükséges utzavilágításról’, Pázmány Péter Katolikus Egyetem PHD értekezés tézisei, 2009
Kemény János: Baja th.város 1944-1949 évi története a polgármesteri jelentések tükrében, 2015
Bánáti Tibor: Bajai arcképcsarnok 2., 2004
Hiezl József: A bajai áramszolgáltatás története, 2018

Képgaléria

Képgaléria forráslista

  1. Bajcsy.Zsilinszky úti épület Türr István Múzeum, Baja
  2. A bajai légszeszgyár felépítésére kijelölt terület a Szent Jánosi úton, a bárka orrával szembeni fás terület volt. A fák között, homályosan látható az első kemenceház épülete. 1887-90 körül Nagy László: Bajai Gabona Partnerség http://grainconference.hu/wp-content/uploads/2017/03/Gabonapartners%C3%A9g-el%C5%91ad%C3%A1s-Nagy-L%C3%A1szl%C3%B3-2009.06.10.Baja_.pdf
  3. Az L. A. Riedinger Gép- és Bronzedénygyár plakátja, 1890 körül Brand-History.com – L.A.Riedinger https://brand-history.com/l-a-riedinger-augsburg/l-a-riedinger-augsburg
  4. Az L. A. Riedinger Gép- és Bronzedénygyár plakátja, 1890 körül Ansichtskarten-Center http://www.ansichtskarten-center.de/augsburg-stadtkreis/8900-augsburg-keine-ak-la-riedinger-maschinen-und-broncewaren-fabrik?isSearchRequest=Y
  5. Vereinigte Gaswerke Részvénytársaság 1.000 Márka értékű részvénye, 1989. január 1. Historicshe Wertpapierhaus AG https://www.hwph.de/actions-obligations/losnr-auktnr-pa17-304_1.html
  6. Gázkészülékek a világítógáz gyártáshoz A Pallas Nagylexikon, 1897 http://mek.oszk.hu/00000/00060/html/kepek/gaz.jpg
  7. Pillangó gázégő A gázlámpák – Lakásvilágítás, 2015.03.07. https://lakas-vilagitas.blog.hu/2015/03/07/a_gazlampak
  8. Riedinger féle gázlámpa, 1890 körül Fábián Borbála: Térrajz – A gázvilágítás bevezetéséről Szabadkán, Subotica nekada 2012.03.07. https://suistorija.wordpress.com/2012/03/07/
  9. Hédervári Dely Géza, a gázgyár első igazgatója, 1887 – 1921 között Juház István, Égáz-Dégáz Zrt. Bajai Kirendeltségvezető gyüjteményéből
  10. Díszes kivitelű, négykaros gázkandeláber a Tóth Kálmán téren, 1998 körül Pálmai József: BAJA – Tóth Kálmán tér átszabása, 2012.01.24. https://www.youtube.com/watch?v=kOCroYQ8wxI
  11. A Sugovica (Kamarás-Duna) látképe, a jobb oldali partján a gázgyár épületeivel (gáztároló, kémény, kemenceház) 1934 körül Bajai látkép az 1920-as évekből https://bajaikepek.hu/2018/05/20/bajai-latkep-az-1920-as-evekbol/
  12. Kamarás-Duna kikötő – háttérben a gázgyárral, 1900 körül Kép forrása: Borovszky Sámuel Magyarország vármegyéi és városai, 1901
  13. A bajai Sugovicza (Kamarás-Duna) kikötő, háttérben a Gázgyárral, 1915 Pálmai József: Bajai képeslapok 1876-tól napjainkig, 2019.01.24. https://www.youtube.com/watch?v=CR3Xbj-PlT4
  14. Báró Eötvös utca és Tóth Kálmán téri gázlámpa, 1900. augusztus 8. Pálmai József: Üdvözlet Bajáról, 2012.10.26. https://www.youtube.com/watch?v=zcqWC6Pzr9U
  15. A Városháza falán lévő gázlámpa a Báró Eötvös utcai és Szent István téri sarkán, 1900 körül Zsigó Róbert: Régi képek Bajáról, http://zsigorobert.hu/bajarol/baja-regi-kepek/
  16. Fali gázlámpa a Központi Szálloda sarkán, 1900 körül Árverés 90 Bt. http://bedo.hu/kepek/adat/kepeslap/68/0166.jpg
  17. Gázlámpa a bajai Városháza előtti téren, 1900 körül Árverés 90 Bt. http://www.bedo.hu/kepek/adat/kepeslap/80/0327.jpg
  18. Régi gázgyári épület, 1920 körül Kép forrása: Dr. Fábián Borbála – Fejezetek a bajai gázgyár történetéből, Bárdos Ferenc Helyismereti Klub, 2017. március
  19. Kamarás-Dunai látkép a gázgyárral 1925-30 között Pálmai József: Üdvözlet Bajáról 1899 – 1950 között, 2012.10.16. https://www.youtube.com/watch?v=zcqWC6Pzr9U
  20. Gázgyári szolgálati lakások, mögötte a gázgyár új kemenceháza és a gáztároló, 1932-33 körül Türr István Múzeum, Baja
  21. A Vörös híd az 1950 –es évek elején. Ezen a hídon vezetett keresztül a várost ellátó fő gázvezeték Régi Baja, A Vörös-híd és a pecázó fiú szobra, https://bajaikepek.hu/2018/02/21/a-voros-hid-es-a-pecalo-fiu-szobra/
  22. A jeges ár által megrongált, majd felrobbantott Vörös híd maradványa, 1956. március 11. Bajai képek: 1956: A megsemmisült Vörös-híd maradványai https://bajaikepek.hu/2018/05/03/1956-a-megsemmisult-voros-hid-maradvanyai/
  23. Tudósítás az árvízi védekezésről Bács-Kiskun Megyei Népújság, 1956. március 18.
  24. Az 5.000 m3-es gáztároló, 1957. október Rábóczki János – Bajai Gázszolgáltatás 1887 – 1987
  25. Miniszteri határozat a bajai székhelyű, önálló Bács-Kiskun megyei Gázmű Vállalat Szegedi Gázműbe történő beolvasztásáról, 1967. június 23 Tajti Péter Pál – A gázlámpa fényében, 2015
  26. Miniszteri határozat a bajai székhelyű, önálló Bács-Kiskun megyei Gázmű Vállalat Szegedi Gázműbe történő beolvasztásáról, 1967. június 23 Tajti Péter Pál – A gázlámpa fényében, 2015
  27. A városi gázhoz történt földgáz bekeveréssel megnövekedett a szolgáltatott gáz égéshője. Petőfi Népe, 1968. szeptember 11.
  28. Földgázszállító vasúti vagon a Duna-parti földgázlefejtő állomáson, 1968 Rábóczki János – Bajai Gázszolgáltatás 1887 – 1987
  29. Földgázfáklya előkészítése a város földgáz-átállítási ünnepségére, 1980. október 28. Rábóczki János – Bajai Gázszolgáltatás 1887 – 1987
  30. Rábóczki János – Bajai Gázszolgáltatás 1887 – 1987 Rábóczki János – Bajai Gázszolgáltatás 1887 – 1987
  31. Rábóczki János – Bajai Gázszolgáltatás 1887 – 1987 Rábóczki János – Bajai Gázszolgáltatás 1887 – 1987
  32. DÉGÁZ – 150 éves a bajai gázszolgáltatás Tajti Péter gyüjteményéből
  33. GÁZLÁNG DÉGÁZ HIRADÓ, 1990
  34. Pápai áldás a DÉGÁZ – köztük természetesen a bajai üzemegység – dolgozóinak a Miske templom és plébánia földgázzal való ellátásáért Tajti Péter Pál – A gázlámpa fényében, 2015
  35. 2001-es területi átszervezés utáni szolgáltatási terület Tajti Péter Pál – A gázlámpa fényében, 2015
  36. Elkészült az autógáz töltőállomás DÉGÁZ HIRADÓ 1996. november
  37. Az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. 2007 évi megalakulásakor kialakított szolgáltatási területek Tajti Péter Pál – A gázlámpa fényében, 2015
  38. Emlékérmek a Tóth Kálmán téren állt négykarú gázlámpával a bajai gázszolgáltatás 125 éves emlékére, 2012 Tajti Péter gyűjteményéből, 2012

Megosztás: