Baja nem tartozik azon magyarországi városok közé, melyek korán, jellemző módon már az 1900-as évek elején áttértek a villanyvilágításra. Azt nem mondhatjuk azonban, hogy az érdeklődés ne lett volna meg az új technológia iránt, hiszen a közgyűlési jegyzőkönyvek tanúsága szerint élénken figyelték az új energia bevezetésének lehetőségét és ennek első tanú bizonysága egy, már 1883-ban készült közgyűlési jegyzőkönyv.
Ennek a figyelemnek elsődleges oka a város költségvetése volt, hiszen nyilvánvalónak látszott, hogy a közvilágítás költségeinek csökkentése csak a villamos világítás bevezetésével valósulhatott volna meg.
Ezek a vizsgálatok, néha viták 1883-tól, még 1885-ben is folytatódtak, de hogy mi is történt, a korai érdeklődés ellenére miért olyan későn – 1926 – valósulhatott meg Baja város villamos energia ellátása, több történelmi tényezővel, emellett számtalan, ma már megfejthetetlen eseménnyel, talán egyéb érdekekkel is magyarázható.
Történt ugyanis, hogy a hosszas viták után, a villanyvilágítást elvetve, a város egy augsburgi céggel -Riedinger L.A. – gázgyár és gázelosztó hálózat létesítésére, a közvilágítás és gázellátás biztosítására 50 éves koncessziós szerződést kötött.
Ez a szerződés fél évszázadra megakadályozta a villamos energia bevezetését a városba.
A város az 1910-es évek elején foglalkozott ismét a villamos energia bevezetésének gondolatával és ezzel egyidejűleg próbálta rendezni a gázszolgáltatással kapcsolatos szerződéseit, de az I. Világháború kitörése berekesztette ezeket a tárgyalásokat. Sajnos a háború, majd az ezt követő szerb megszállás megakadályozta az elképzelések megvalósítását.
A trianoni békeszerződést követően Borbíró (Vojnics) Ferenc polgármester elképzelése szerint először a posztógyár gőzgépeit próbálták a villamos energia ellátás szolgálatába állítani, de rövidesen kiderült, hogy a már korábban erőműves ellátásra berendezkedett települések is távvezetékes ellátásban gondolkodnak. Ezt látva a város 1924-től kezdődően már ebben az új megoldásban keresett partnereket. A kedvező dollárhitelek lehetőségét megragadva a város először a Salgótarjáni Kőszénbánya Társaság mázaszászvári szénbányájától kapott kedvező ajánlatot. A Mázaszászvártól Bajáig kiépítendő 35.000 Voltos távvezetékre több település is rácsatlakozott volna – így vált gazdaságossá az építése – többek között Szekszárd, amelynek visszalépése végül is meghiúsította ennek a távvezetéknek a megépítését.
Egy újabb kedvező ajánlatot – Magyar Királyi Kőszénbánya Komló – viszont 1925. szeptember 29.-én elfogadott a város és ez alapján indult el a távvezeték és a kapcsolódó létesítmények tervezése. A város saját költségén építette meg az 58 km hosszú 35. 000 Voltos távvezetéket és a városi „letranszformáló állomást”, míg a komlói transzformátor állomás létesítéséhez a város kölcsönt biztosított. A vezeték fenntartásának költségeit a felek közösen biztosították a karbantartási határ Komló és Baja között Bátaszék volt. A szerződésben rögzítették a kötelezően átveendő villamos energia mennyiségét, és a bánya vállalta, amennyiben az átvett energia nő, úgy a szállító az egységárat csökkenti.
A közgyűlés 1926.április 20.-i dátummal megalapította a „Városi Gáz és Villamosüzemek”-et, vezetésével megbízta a Budapestről ideköltöző Horváth Iván mérnököt, aki már a korábbi tárgyalásokon is, mint szakértő részt vett. Horváth Iván igazgató ezt követően 18 évig állt a bajai üzem élén.
A távvezeték és a transzformátor állomás megépítése 1927 februárjában fejeződött be. Az ünnepélyes feszültség alá helyezés dátuma 1927.február 13.-a. Ahogy a korabeli sajtó írta „a komlói feltranszformáló állomástól a bajai elosztóhálózatig az üzembe helyezésnél seholzavart nem mutatott.”
A Duna-parti állomásban 2 db 300 kVA teljesítményű, 35/5 kV-os feszültségáttételű transzformátort helyeztek el. Egy 5 kV-os feszültségű városi távvezetéket helyeztek üzembe, két tartalék mezővel.
A 10 db városi közép/kisfeszültségű (5/0.4 kV) transzformátor összteljesítménye 250 kVA volt. A kisfeszültségű hálózat tartószerkezete általában nyers vörösfenyő, az emeletes házakon konzol, az elegánsabb belvárosban tetőtartó volt.
A közvilágítás tulajdonképpen csak a külvárosban épült meg – a belvárosban megmaradt a gáz világítás – az első szakaszban 126 egész éjjel világító, 92 db féléjszakás 40 W-os lámpát, 22 db 200 W-os valamint 2 db 300 W-os díszvilágításra szolgáló lámpát építettek.
Ismét a sajtót idézve „felzárkóztunk Európához”.
Több mint két évtized után tehát megvalósult a város nagy álma, de a villamos üzemek vezetői nem pihenhettek, az üzembe helyezéskori csekély fogyasztás folyamatos növelése volt a cél, hogy minél olcsóbb legyen a villamos energia egységára. Így került sor hamarosan Kalocsa és 1934-35-ben további 24 község bekapcsolására, amelyre egy önálló vállalatot is alapítottak DÉVÁRT néven. Az üzem bővülésének az egyik következménye volt, hogy 1939-ben az üzem új nevet kapott „Baja Város Közművei” (BAVÁK) bejegyzéssel.
1944-ig további 5 transzformátor körzetet építettek, megépült a városi 5 kV-os körvezeték, a 4870 városi fogyasztót 850 kVA beépített transzformátor kapacitás szolgálta ki.
A bajai áramszolgáltatás első szakasza 1944.október 21-ével zárult, amikor a többszöri bombázás és robbantás után leszakadt a bajai híd és vele együtt a rajta lévő komlói távvezeték.
1944 karácsonyától naponta rövid időre és keveseknek, a posztógyári gépek segítségével szolgáltattak villamos energiát és időnként pontonhidakon keresztül átvezették a komlói energiát, de ez egy nagyon időleges és esetleges megoldás volt.
Nyilvánvalónak látszott, hogy a tönkrement híd újra építéséig csak egy Duna átfeszítés segíthet megoldani ezt a problémát.
Ezt követően egy igazi műszaki bravúrral, bajai műszaki szakemberekkel, villanyszerelőkkel, ácsokkal építettek 2db 42 m magas, többnyire használt oszlopokból összeácsolt fagúlát, melyen a vezetéket átfeszítették és 1945.december 25.-én este újból volt világítás a bajai otthonokban. A híd 1950-es elkészültéig ez a megoldás biztosította a város ellátását. A villanyvezetéket átszerelték a felújított híd konzoljaira és a gúlákat 1954-ben elbontották.
1949-ben a vállalatot államosították, ÁVESZ üzletigazgatóság lett az új neve és ezzel egyidejűleg a gázszolgáltatást kivették a cég üzemeltetési és kereskedelmi portfóliójából. 1951-ben újabb átszervezés következett, regionális szolgáltatók jöttek létre, így az üzletigazgatóság a DÉMÁSZ csoporthoz került, melynek központja Szegeden volt.
Az 1950-es években a fogyasztók száma tovább nőtt, az évtized végére több mint 7000 fogyasztó volt a városban, 29 transzformátor állomás, 81 km kisfeszültségű vezeték és több mint 1000 közvilágítási lámpa mutatta a fejlődést.
Az 1960-1970-es években történő fejlesztések a szakma fénykorát jelentették. Az új gyárak megjelenése, a fogyasztói igények növekedése, jelentős korszerűsítéseket igényeltek a villamos hálózatokon is, magasabb feszültség szintű, jóval nagyobb távolságokat áthidaló vezetékek és alállomások épültek.
Megjelent a város ellátásában a 120 kV – 1968-ban 120/35/20 kV-os alállomás létesült a szegedi úton -, később a várost 2 db 35 kV-os és 2 db 20 kV-os távvezeték ölelte körbe. A belvárosi 5 kV-os vezetéket átépítették 10 kV-ra és ehhez szükséges módon korszerűsítették az 1926-ban épült dunaparti alállomást.
1992-ben a vállalat részvénytársasággá alakult, a részvények 97,5%-ban állami, 2,5%-ban önkormányzati tulajdonba kerültek, ez már előkészítése volt az 1995-ös privatizációnak, amikor a francia EDF csoport több lépcsőben felvásárolta a társaság összes részvényét.
A 2000-es évek elejére a villamos energia igény stabilizálódott. A beépített teljesítmény 39 MVA, 123 transzformátor állomás, mintegy 110 km középfeszültségű és 270 km kisfeszültségű hálózat üzemelt a városban. A közvilágítási lámpák száma több mint 3400. 2004-ben egy újabb 120/10 kV-os alállomás épült szinte nosztalgikus módon újból a Dunapart közelében, nevét a vállalat első igazgatójáról Horváth Ivánról kapta.
2017 újabb fordulat a vállalat szervezeti életében, a magyar állam saját tulajdonú társaságain keresztül visszavásárolta a DÉMÁSZ részvényeket az EDF-től és ezt követően újból magyar tulajdonú lett az ország egy jelentős szolgáltató vállalata. Az új cég neve NKM Áramszolgáltató Zrt.
Írta és szerkesztette: Hiezl József
A fotókat szerkesztette és részben fotózta: Tóth György
Kapcsolat: hiezl.jozsef@gmail.com
További információk:
Üzemtörténeti múzeum Baja, Deák F. u. 3.
Felhasznált forrásmunkák és egyúttal olvasásra ajánlott irodalom:
Horváth Iván (1926-1945): Napló
Kóczán Endre (1944-1949): Villamosítás a felszabadulás után
Községfejlesztés: Bácsbodrog vármegye villamosítása
Községfejlesztés: A komlói szénbánya, mint villamosítási tényező
Petri Pál: Ahogyan én emlékszem
Petri Pál: Jut eszembe… (részletek ifjúságom és pályám emlékeiből)
Darányi Mária – Kispéter Imre: 75 év 75 történet I. rész (riport könyv a bajai nyugdíjasokkal)
Veress Sándorné: 50 év 50 történet II. rész (riport könyv a bajai nyugdíjasokkal)
Hiezl József: Baja villamos energia ellátásának története
Bajai Híráram 1995,1996,1997,1998
Nábráczky-Hajós Péter: Egy magyar közszolgáltató vállalat privatizációja
Szerkesztette: Gönczi László
Sorozatszerkesztő: Hiezl József
Képgaléria
